(2020-ban aktualizált kivonat)

„Ha valaki 1989 elején el tudta volna mondani, milyen lesz Európa a század végén, alig hittek volna neki. Az évezred végére a szovjet érdekszféra felbomlott Kelet-Európában, a kommunista rendszerek összeomlottak.” Így irtak az évről a Bertelsmann GmbH (München) 1999-ben kiadott, „A XX. század évről-évre” címmel, 2000-ben Magyarországon az Atheneum 2000 Kiadó által magyar nyelven is megjelentetett könyvben.

Magyarországon az év folyamán megszülettek a rendszerváltozást megalapozó jogszabályok. Az év vége felé közeledve -többek között - tudni lehetett, hogy számos állami tulajdonban lévő ingatlan önkormányzati tulajdonba fog kerülni.

Kelenvölgyben 1989 novemberében az Alabástrom u. 9. sz. alatt- akkor még az MSZMP használatában lévő pártházban – dr. Galambos Sándor helyi tanácstag és XI. kerületi tanács VB. tag és néhány társa kezdeményezésére gyűlést tartottak több tucat résztvevővel. Ezen szándéknyilatkozat született, amely szerint a Kelenvölgyben élő, illetve onnan elszármazott polgárok meg kívánják alakítani az egykori – 1912-ben megalakult – Kelenvölgyi Polgári Kör jogutódjaként a Kelenvölgyi Polgárok Körét. A szervezet első, alakuló közgyűlését 1989. december 11-én tartották. A Fővárosi Bíróság a társadalmi szervezetek nyilvántartásába ugyanezen év december 18-án vette fel.

Az Alabástrom - korábban Völgy- utca 9. alatti ingatlan tulajdonát 1942-ben szerezte meg a Kelenvölgyi Polgári Kör, az előző tulajdonos hiteltartozásának átvállalásával és az ingatlanban való lakhatásának élete fogytáig tartó biztosítása ellenében. Visszaemlékezések szerint 1944/45 folyamán néhány hónapig a Nyilaskeresztes Párt helyi székhelyeként működött. 1947. juniusában a tulajdonjogot a Szociáldemokrata Párt (SZDP) javára jegyezték be, majd az SZDP és a Magyar Kommunista Párt (MKP) egyesülésével a Magyar Dolgozók Pártja (1956. után MSZMP) tulajdonába került, később állami tulajdon lett az MSZMP használati jogával.

Még 1947. őszén – feltehetően a ház későbbi fenntartási és üzemeltetési költségeinek fedezése céljából – a SZDP az épület toldalékkal való bővitését tervezte ivóhelyiségek céljára. Ehhez az építési engedélyt még az év őszén megkapta. Az italmérési üzlethelyiség leendő üzemeltetője a Kelenvölgyi Barátság Sportegyesület a korlátlan italmérési engedélyt 1948. február végén kapta meg. Az elgondolás megvalósítására hét építési vállalkozó tett ajánlatot, a megvalósítás finanszírozásához szükséges bankhitel igénybevétele is „zöld” utat kapott. Végül a megvalósítás a két párt 1948. évi egyesülésének következményei miatt meghiúsult.

A Kelenvölgyi Polgárok Köre (továbbiakban rövidítve: KPK, vagy kör) 1989. évi megalakításában jelentős motíváló tényező volt az a cél, hogy a vélhetően rövidesen önkormányzati tulajdonba kerülő, mintegy öt évtizeddel korábban, egy helyi szervezet birtokát képező ingatlan ismételten helyi szervezet működtetését szolgálja. Végül 1992-ben a kerületi önkormányzat - szerződés keretében - a kör használatába adta az Alabástrom utcai ingatlant 15 + 10 évre. Ezt követően évenkénti szerződés hosszabbítás történt.

A „civil” szervezetként, újonnan alakult KPK első fél évtizede az útkeresés jegyében telt. Még éltek a jogelődként vállalt kör tevékenységének halvány emlékei, továbbá ebben az időszakban és később, egészen a 2000. évig napirenden volt a városrészi, regionális önkormányzatok létrehozásának ügye. Alakuló kőzgyűlésén, ekkor még a kör – utólag túlméretezetnek minősíthető – vezetőséget választott, 18 fő részvételével. A feladatok megosztásában számolt a közellátási-, és szolgáltatási tevékenységek ellenőrzési feladataival, továbbá a helyi érdekképviseletet és érdekegyeztetést végző hatáskörrel.

1990. szeptemberében jelent meg a KPK által kiadott első „Hírhozó”, amely széles kör számára kézbesített folyóiratként tartalmazta a korábban történt és a közeljövőben, helyben megtartásra kerülő közérdekű programokat, rendezvényeket és ismertette a KPK előző hónapban végzett tevékenységét.

A kör 10 éves fennállásának alkalmából a kör vezetősége a „HÍRHOZÓ”, címet viselő folyóirat jubileumi különszámában foglalta össze a KPK 10 éves működésének tapasztalatait.

2001-től indult a Kelenvölgyi Közösség Ház „Rikkancs” című kiadványa is, Kelenvölgy hivatalos városrészi címerével Kelenvölgy és Kamaraerdő lakói számára. Rövidesen megvalósult, hogy a két kiadvány egyesítésével egyetlen helyi közéleti folyóirat tájékoztassa a kelenvölgyi közösséget, helyt adva az önkormányzati képviselő és a helyi közintézmények (egyházak, iskola, óvoda, KPK) hireinek is. 2010. novemberétől a „Rikkancs” módosult fejléccel (címer helyett újságos fiú) – a kelenvölgyiek számára hasznos – formában „élt 12 évet”, mert később a központosítás áldozatául esett. A „Rikkancs”, címét megváltoztatva „Kelenvölgyi Rikkancs” néven („Kelenvölgyiek Magazinja” alcímmel, más és más formátumban és „elegánsabb”, fényes papíron, négyszín-nyomással – elméletileg negyedévi rendszerességgel „elvben” a helyi önkormányzati képviselő szerkesztésével) jelent meg.

A kezdetben megjelent néhány számban a címben deklarált szándékkal ellentétben Kelenvölgyről nem sok szó esett, a közölt információk gyakran már aktualításukat vesztve jelentek meg. Így a KPK - kényszerűen - 2013. áprilisától újra kiadta a „Kelenvölgyi Hírhozót” a kelenvölgyiek számára 1500-2000 nyomtatott példányban.

Költségcsökkentési céllal is 2018. márciusától a KPK tagok és az érdeklődők egy google-csoportba feliratkozva az interneten havonta olvashatják a „Kelenvölgyi Hírhozót”, amely nem csak a kör híreiről, hanem a legjelentősebbnek tartott helyi eseményekről, programokról ad beszámolót és tájékoztatást. Az internet hozzáféréssel nem rendelkező tagok számára területfelelősökön keresztül pedig kinyomtatva juttatja el a KPK a kiadványt.

Az 1991.évi közgyűlésen a kör vezetőségének létszáma a korábbi 17-ről 11 főre csökkent. Az év elején került megrendezésre az azóta minden évben megtartott Kelenvölgyi Újévi Koncert. Az év folyamán rendezték meg az első – azóta évente 6-8 alkalommal ismétlődő zenés - táncos vacsora estet és az azóta minden évben legalább egy – két alkalommal (mint tavaszi, őszi tárlat) megnyitásra kerülő, helyi-, vagy helyhez kötődő alkotóművészek műveit bemutató kiállítást.

1992. év folyamán alakult meg az – önképző kör szerűen működő - Ifjúsági Klub. Sikeres színielöadásokat rendezett, de sajnos rövid idő múlva tagjai sorsának különböző alakulása következtében szétszéledtek és a klub működése 1994-ben megszűnt. Ez év végéhez köthetők a KPK rendszeressé vált „előkarácsony-estjei” és szilveszteri rendezvényei.

A kör 1992. tavaszán rendezte meg első izben – az azóta hagyományosan, évente megtartásra kerülő - „Hahó Kelenvölgy” címet viselő, egy hétig tartó rendezvény sorozatát. Egyidőben született meg a kör azóta használatos, címert formázó emblémája és zászlója. A „Hírhozóban” elkezdődött a havi rendszerességgel a helytörténeti témájú cikkek közlése.

1994-ben a tisztújító közgyűlés a vezetőség létszámát 5 főre csökkentette. Ekkor a tagok száma 197 fő volt, akik közül 76 fő (38,6 %) volt nyugdíjas. Létrejött a kör működéséhez -a számukra rendezett programok kapcsán - jelentős pénzbeni támogatást nyújtó Kelenvölgyi Vállalkozók Klubja. Az azévi „Hahó Kelenvölgy” rendezvénysorozat keretében bemutatták az első helytörténeti kiállítást. Ősszel megrendezésre került a „Szüreti bál”. Létrejött a „Kirándulók klubja”, amely a mai napig sikeresen működik és évente egy hazai és egy alkalommal külföldi, a szomszédos országok szebbnél -szebb tájainak felkeresését veszi sorra.

A kör ötéves fennállása alkalmából nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben deklarálta, hogy megteremtődtek a kör fennmaradásának és folyamatos működésének feltételei, továbbá a szervezet működésének független, alapszabályában rögzített célját is megerősítette. Az első tíz évben nem volt túl sikeres– és ez mindmáig fennáll – a kelenvölgyi fiatalok megnyerését célzó tevékenység. Kivéve a két évig működött Ifjúsági Klubot, továbbá a kedvelt „ifi tánciskola”, amelynek eredményét követően a szülők is a látható minta példáján „újrakezdték”. Az ezredfordulóra kialakultak a heti gyakoriságú programok (közöttük a női torna) rendszere. Heti egy alkalommal „kártyaklub” működött, amely 2014-ben helyszínét áttette a Kelenvölgyi Közösségi Házba. (Volt, amikor az ultiversenyen egy hízott líbát lehetett nyerni.) A felnőttek társastánc tanfolyama időközben „társastánc klubbá” fejlődött. Az 1997. évi újévi hangversenyt Kelenvölgy fennállása centenáriumának jegyében tartották meg. (A hangverseny műsorát tartalmazó magnó-kazettát a jelenlévők megvásárolhatták.)

A 100 éves évfordulóról a XI.kerületi önkormányzat képviselő testülete méltó módon a Kelenvölgyi Általános Iskolába kihelyezett , ünnepi ülésén emlékezett meg. Ezen bemutatásra került a „Kelenvölgy 100 éves” címet viselő vídeófilm, amely vídeókazettán szintén megvásárolható volt. A fentieken túl a KPK ez alkalomból kiadott egy színes „leporellót”, amely az” ilyen volt – ilyen ma” elven nyugvó szerkesztéssel kelenvölgyi képeket tartalmazott. A centenárium alkalmából a kelenvölgyi Szentháromság Plébániatemplomban ökumenikus, ünnepi szentmisét tartottak.

Bojta Lászlő kezdeményezésével az év folyamán alakult meg és 2011-ig működött a KPK Polgárőr Csoportja. A rendszeres járőr szolgálatot - kezdetben 20-25 fő - az éjszakai órákban lokálpatrióta érzületű kelenvölgyi férfiak látták el.

A munkához eszközöket részben a kerületi önkormányzat, részben civilek, vállalkozók biztosították. A Volvo és később Ford gépkocsikat Ivanics Lajos, az IVANICS VOLVO autókereskedés tulajdonosa biztosította. A szervízdíjak is méltányosak voltak, csak az üzemanyagot kellett piaci áron beszerezni. A polgárőrséggel kapcsolatos teendőket 2006-ban Dreisziger György vette át, aki a korábban kialakult szervezést és irányítást folytatva új támogatási és szervezési forrásokat keresett. A folyamatos és sikeres tagtoborzások eredményeként a 2010 évig tartó tevékenység aktív tagjainak létszáma 62 fő volt.

A 2011. évi törvényi előírások változásának következtében nem lehetett a korábbi szervezeti felállásban folytatni a polgárőr tevékenységet, ugyanis a helyi aktívisták nem vállalták a kerület más körzeteiben, újabban a rendőrség által vezényelt szolgálatteljesítést. Ezzel a csoport megszűnt, bár az igény meg lenne rá.

1997 után a székház felújítása (boltíves összenyitás), átrendezése is megtörtént. A vállalkozói klub hozzájárulásával számos eszköz (sütő, mikró, TV, székek, tükör stb.) beszerzésével a rendezvények megtartásának feltételeit is sikerült javítani. Sokak számára a székház a „második otthon” - státust jelentette. Színesítette a programokat több, budapesti helyszínre szervezett csoportos látogatás (Országház, Operaház, Szépművészeti Múzeum, Csillagvizsgáló).

1997-ben kezdődött, hogy a farsang idején rendezett esteken jelmezek versenyére került sor, a csoportos jelmezesek saját műsorával színesítve. Az esteken arra vállalkozó „házigazda” -tagok által főzött ételek alkották a „menüt”. A kör tíz éves fennállása alatt az első tíz évben 36 zenés–táncos vacsoraest került megrendezésre és 40 a helyi vállalkozók számára rendezett klub-találkozó volt. A „vállalkozók klubja” rendszeresen tartotta rendezvényeit. A résztvevők minden alkalommal Kovács István „mesterszakács” főztjét élvezhették. A klub működése 2005-ben megszakadt.

A népszerű vacsoraestek mindmáig rendszeresen, évi 6 -8 alkalommal megrendezésre kerülnek, közöttük minden évben kiemelkedik a szüret- és a farsang alkalmából tartott bál. Különös hangulata van a nyár előtti záró-, az őszi kezdő-, valamint a szilveszteri évzáró rendezvényeknek.

Az 1993-ban Mészáros Istvánné, Klári kezdeményezésére újra megalakult a helyi Vöröskereszt -sejt. (A Magyar Vöröskereszt igényt tartott a helyben fizetett tagdíjakra, pénzadományokra, miközben számos helyben élő rászoruló számára az abban az időszakban gyakori, külföldről érkező karitatív célú adományokból és a helyben összegyűlt pénzbeni támogatásokból a helyi sejt sosem részesedett.) Ez arra késztette a kelenvölgyieket, hogy korábbi aktivistáival 1996-ban megalakítsa a KPK Szociális- és Családsegítő Csoportját, amely tevékenységét Tábori József vezetésével és Frész Ferencné, Juci tevékeny közreműködésével – azóta is – főként az egyedülálló, idős helyi lakosok támogatására koncentrálja. Rendszeresen – évente három-négy alkalommal - találkozókat, teadélutánokat szerveznek a helyi időskorúak számára. 2010 óta júniusban köszöntik a kelenvölgyi „Szépkorúakat”, a 75 évnél idősebb lakótársakat és kiemelten az aktuális évben 80-90 és esetenként 100. életévüket betöltő személyeket. Évente megtartásra kerül a kelenvölgyi „Idősek karácsonya”. Karácsony előtt az ünnepek méltó megtartásához szükséges cikkeket tartalmazó ajándékcsomagot kapnak az arra rászorulók. Évente két alkalommal rendeznek a feleslegessé vált ruhaneműk gyűjtéséből származó ruhákkal ruhavásárt. Az új tulajdonosra nem lelt ruhaneműket csomagban olyan hazai, vagy határon túli település valamely karitatív szervezetéhez juttatják el, amelyről tudható, hogy nem továbbértékesítés a céluk. (Az évek sorából néhány példa: a Beregi / Kárpátalja/ református egyházközség, Parajdi református egyházközösség, Székelyudvarhelyi árvaház, Tiszalök, Kisköre és Gyula karitatív szervezetei, Kamaraerdei Idősek Otthona).

A 2000. év nyarán – őszén megszerveződött a kör női kórusa. A nemzeti ünnepek alkalmából rendezett helyi ünnepségeken rendszeresen adnak műsort. A KPK Női Kórusa 2017-ben az Újbudai 60+ program keretében szervezett Senior „Ki Mit Tud” versenyen kategóriájukban első helyezést értek el. 2010 óta testvérkórusi kapcsolatot tartanak fenn a Zala megyei Iklódbördőce (Tóth Elek tagtársunk szülőfaluja) Cserta Dalkörével. A találkozások évente egy-egy alkalommal a két helyszínen felváltva valósulnak meg.

A Magyar Kábel Művek több évtizedes múlttal rendelkező hírneves férfikórusa elvesztette üzemi bázisát, de együtt maradt, nekik 2004-őszétől a Kelenvölgyi Közösségi Ház és a KPK adott új otthont. Megszűnésük óta a kórus fennmaradt írásos és tárgyi emlékeit (díjak, emlékplakettek, keskenyfilmek, partitúrák) a KPK őrizte, majd azokat a kórus vezetőinek birtokába adta.

2006-ban a KPK „Kelenvölgyért” díjat alapított, amelyet új, módosított alapszabályában is rögzített. A díjat évente, a kör közgyűlése a helyi közéletben, kulturális tevékenységben, a KPK munkájában - gyakran éveken, évtizedeken át - végzett tevékenységével kiemelkedő érdemeket szerző személynek ítéli oda. A díj átadására minden évben a „Hahó Kelenvölgy” rendezvénysorozat nyitó rendezvényén kerül sor.

Kelenvölgy 2007-ben emlékezhetett fennállásának 110 éves évfordulójáról. Az évforduló alkalmából a Kelenvölgyi Közösségi Ház és a KPK együtt adta ki „Kelenvölgy emlékkönyvét”, amelynek javított kiadása egy év múlva, bővített kiadása 2015-ben, a kör újra alapításának 25. évfordulója alkalmából jelent meg. A könyv Kelenvölgy és közvetlen környékének első fél évszázad alatti történetét foglalja össze, a mintegy 20 év alatt közreadott helytörténeti cikkek egy kötetbe való szerkesztésével.

A Kelenvölgyi Közösségi Ház és Könyvtár kiadásában 2010 őszén jelent meg a „Kelenvölgyi képes album”, amelyben a KPK helytörténeti kutatásai során gyűjtött képek Kelenvölgy és környéke első ötven évét, - néhány kép esetében a környék ezt megelőző időszakát – szemléltetik. Tartalmát tekintve talán sikerült valóra váltani a szerkesztői szándékot, hogy az egyes képekhez tartozó szöveg csak néhány rövid mondatot tartalmazzon, amely az esetleg „kívülálló” szemlélők számára szolgál magyarázatul a képen láthatók értelmezéséhez.

A helytörténeti- és hagyományőrző munka eredményének ismételt közreadására 2017-ben - Kelenvölgy 120 éves fennállásának megünneplése alkalmából - került sor. Bemutatásra került a városrész első ötven évét bemutató és DVD lemezen minden érdeklődő számára megvásárolható film (pontosabban slide show). A film a városrész első fél évszázadának történetét időrendi sorrendet tartva tartalmazza, eltérve a korábban kiadott könyvek főként „tematikus” szerkesztésétől. A 120 éves megemlékezés - a Kelenvölgyi Közösségi Ház által szervezett azévi „Kelenvölgyi Ezerjó Fesztivál” idején történt - faültetéssel kezdődött. Németh Zsolt és Szabolcs Attila országgyűlési- és Csernus László önkormányzati képviselők az Alabástrom utcában faültetéssel emlékeztek a városrész fennállásának jeles évfordulójáról. A kelenvölgyi intézmények (óvoda, iskola, sportegyesület és a KPK) fennállásuk történetét - korabeli dokumentumok felhasználásával - ismertető kiállításokat rendeztek. A kiállítások és más jelentősebb kelenvölgyi helyszínek felkeresését az iskola tanulóiból álló csoportok számára indított, pontgyűjtő verseny megszervezésével ösztönözték a helytörténeti érdeklődés felkeltésére. Az egyházak az évfordulót ünnepélyes, ökumenikus szentmisével ünnepelték.

E cikk szerzőjének eredeti szándéka az volt, hogy a II. világháborút követő „Kelenvölgy történet” megírását utódainak hagyja. Barátai meggyőzték arról, hogy legyen folytatás. 2018-ban létrehozták a KPK helytörténeti klubját. Ennek működésével jöhetett létre ez a könyv, a klub munkájában részt vevők (és gyakran „felmenőik”) visszaemlékezéseiből.

Jelentős számú a kelenvölgyi polgárok között a német ajkú eredettel rendelkezők és azt emlékükben őrzők száma, amelyet tükröz az újbudai német nemzetiségi önkormányzat kelenvölgyi illetőségű tisztségviselőinek számaránya is. Az ezredforduló idején már működtek a német ajkú hagyományokat őrző szervezetekkel létrejött kapcsolatok (pl. az őrmezei székhelyű Saxlehner Egyesület) és megtörtént a németországi testvértelepülésekkel való kapcsolatfelvétel is. Ezek eredményeként kerülnek megtartásra az újbudai „szüreti és farsangi sváb bálok”, amelyek helyszíne a Kelenvölgyi Közösségi Ház és szervezésükben a KPK tevékeny részt vállal.

2018 óta sor került a KPK székházában rendezett programok „választékbővítésére”, a kelenvölgyi intézmények és a szélesebb helyi közönség bevonásával. Számos új, zeneművészeti-, egészségügyi- pszichológiai tárgyú programok és nem hétköznapi témák szakértői által tartott előadások keretében. A fotózást kedvelő fiatalok számára évente fotópályázatokat írnak ki. Az 1956 októberi forradalomról tartott megemlékezéssel összekötve a 2018-ban bemutatott dokumentumfilm adta az ötletet egy film klub szervezésének, amely „DOKU2019” címmel a Kulturális Alap támogatásával létre is jött a Kelenvölgyi Közösségi Ház és a KPK közös rendezvényeként. (Ez hagyományt teremtett és a „DOKU 2020” szervezése is elindult.)

A KPK nem kizárólag tagjai számára rendezett programokat is szervez- azok pénzbeli finanszírozásának (pályázatok) lehetőségeitől függően. A kisgyermekek számára ilyenek a már mintegy három éve rendszeresen megrendezett „húsvéti tojáskeresés”, az iskoláskorúak zenei alapműveltségének bővítését szolgáló „Irgum-Burgum Zenede”, a felnőttek számára az 1920-30- as években működött „Kelenvölgyi Kaszinó” elnevezést megújultan használó sokszínű rendezvények sora.

30 év elteltével megismételhető a 10 éves fennállás alkalmából megfogalmazott rövid értékelés: „A LEGNAGYOBB EREDMÉNY, HOGY VAGYUNK, ÖNFENNTARTÓ SZERVEZETKÉNT, AMELY NYITOTT MINDEN JÓ SZÁNDÉKÚ KEZDEMÉNYEZÉSRE. KÖSZÖNET MINDENKINEK, AKI VELÜNK ÉLTE MEG A (az azóta már 30 éves) KORT ÉS SZÍVE EGYÜTT DOBOGOTT KÖZÖS ÜGYEINKÉRT!”

Nehéz szívvel gondolunk a már egyre nehezebben összeszámlálható társainkra, akik időközben távoztak az élők sorából. Új tagok belépése ellenére a kör tagságának korösszetétele is a nyugdíjas korosztály idősebb rétegét képviseli. Mintha egy teljes (30-40 éves korosztály) maradt volna ki. Nem is szólva a kezdettől fogva gondot jelentő, valóban fiatal, tizen- huszonévesek csatlakozásáról lokálpatrióta, de közösségi élményeket kínáló szervezetünkhöz.

Sturdik Miklós

Megjegyzés: a teljes terjedelmű cikk – aktualizálás nélkül – részét képezte 2019. december 11-én a KPK újraalapításának 30 évfordulója alkalmából bemutatásra került „Kelenvölgy az otthonunk” c. könyvnek.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni.